BIMUN – 2011

A rendezvény alapgondolata:

„A 2011 áprilisában, Budapesten megrendezésre került International Model United Nations nevű nemzetközi diákfórum, az Egyesült Nemzetek Szervezetén belül zajlik, annak munkáját modellezi. A diákok egy választott országot képviselnek és annak érdekeit figyelembe véve különböző bizottságokban tárgyalnak, megoldást keresve aktuális és globális problémákra. A rendezvény során a diákok diplomatákká válhatnak, akik között megszűnnek a határok és a távolságok. A konferencia hivatalos nyelve az angol.”

A rendezvény szervezője, a patinás Eötvös József Gimnázium a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Fotóművészeti Tagozatát kérte fel a teljes rendezvénysorozat képi dokumentálására. A tagozat elnöksége öt művészét választotta ki a feladatra. Egyik fotósunk, Vajda János is részesült ebben a megtisztelő felkérésben, és természetesen örömmel vállalta a nem könnyű, de annál izgalmasabb munkát. Következzék az ő rövid beszámolója.

Öt izgalmas, ám annál fárasztóbb napot tölthettem a világ különböző helyeiről érkezett lelkes fiatalok között. A különböző helyszíneken és még különbözőbb eseményeken nem csak teljes fotóriporteri képességekkel kellett helyt állni, de meg kellett felelnünk felkérőink igényének, hogy amit lehet, közelítsünk meg a „művész“ szemével. A rendezvény plenáris üléssel kezdődött a Fővárosi Közgyűlés Új Dísztermében. Azután a gimnázium osztályaiban folytatódott a különböző bizottsági ülésekkel. Eközben azonban jutott idő városnézésre és egyéb programokra, pl. a kísérőtanárok exkluzív esti fogadására a Belváros egyik patinás sörözőjében. A zárónapon újra plenáris ülést tartottak a Parlament gyönyörű falai között, összegezve a megelőző négy nap tapasztalatait, a záró rendezvény pedig az Uránia Filmszínház eklektikus színháztermében zajlott, ahol a delegációk tagjai adtak elő kulturális műsorokat.

Fotótechnikailag nagy kihívás volt a számomra az öt nap. Ahány helyszín és rendezvény, annyiféle megoldás. Ugyanakkor arra is figyeltem, hogy stúdiónk igényeit is kielégíthessem néhány referenciafotó erejéig. Igazán azonban a hosszú, napi majdnem 12 órás készenlét volt a fárasztó. A sok gyönyörű fiatalember azonban erőt adott nekünk, lélekben fiatalodhattunk. Öröm volt közöttük lenni, és igazán öröm volt együtt dolgozni neves fotóművész barátaimmal, és a gimnázium fiatal informatikusaival a napi sajtó kiszolgálása érdekében is.

Tevékenységünket megbízóink a legmesszebbmenőkig megbecsüléssel fogadták, teljes megelégedéssel nyilatkoztak, amit mi sem bizonyít jobban, hogy jövőre is számítanak ránk…