Esküvő fotózás – Viola és Michal

Viola és Michal esküvő fotózása a Városligetben kezdődött, amely gyönyörű és változatos környezetet biztosított a fotókhoz. A területet már ismertük, feltérképeztük, hiszen itt történt Violáék e-session fotózása is.

Az e-session (vagy jegyes) fotózás nemcsak más hangulatú képeket adott a párnak, hanem segített abban is, hogy az esküvő fotózás során már ismert terepen mozogjunk, s egymást megszokva fotózzunk. A pár így fesztelenül, sokkal könnyebb hangulatban, ellazulva pózolt fotósaink kamerái előtt. Ez a fesztelenség nagyon szép és egyedi, kreatív esküvői fotókat eredményezett már az első beállított, ún. stage fotóknál is!

 

A vendégek érkezését követően a Városligeti Jáki kápolnához sétáltunk, ahol az esketés volt. A templom hangulatos belső tere és a pár bájos kedvessége újabb remek képekre adott lehetőséget.

A szertartás után a gratulációk és a rokonokkal, barátokkal készült csoportképek fotózása történt.


A fotózás után, minden kedves vendég, a pár és természetesen a fotósaink is a lakodalom helyszínére siettek, melyet egy hajón tartottak a Dunán. A rizsszórás, a pohárköszöntő és az ünnepi beszédek után a párral a Vigadó térre sétáltunk, amely kitűnő környezetet biztosított a vidámabb, könnyed hangulatú fotókhoz.

Számtalan jó fotó készült a hajón a lemenő nap fényében, és az alkonyi kékórában, amikor a kivilágított Lánchíd és a Budai vár hangulatos, gyönyörű hátteret nyújtott a kreatív esküvői fotókhoz.

 

Különleges esküvő volt, lengyel és magyar vendégekkel. Nagyon jó hangulatban telt az este, senki nem volt feszélyezett a fotózás miatt, sőt sokszor összeállt a vendégek kis csoportja és megkértek, hogy készítsünk róluk külön fotókat, ne csak a lakodalom közben.

Sok boldogságot kívánunk Violának és Michalnak!

Itt egy kis ízelítő az elkészült esküvői fotókból: