Rendezvényfotózás – Vérteskozmai Falunap

A Vértes szívében elrejtve bújik meg az egyetlen utcából, 60 házból és 6 állandó lakosból álló kis falucska, Vérteskozma. A falu hagyományőrző lakói, mint minden évben, az idén is megrendezték a “kozmai falunapot”, melynek alkalmával összegyűlnek a falucska állandó és ideiglenes lakói egy közös főzésre, beszélgetésre.

Az idei évben is nagyon hangulatos volt az esemény. Mindenki barátságos: az itteniek bárkit szívesen fogadnak, még ha nem is idevaló, vagy ismerős.

Rendezvény fotózás - Vérteskozma Falunap 2011.

Vérteskozma közepe táján, a fák oltalmában áll a falu kis temploma. E templom adott otthont a falunapon fellépő esztergomi Monteverdi Kórus előadásának. Megtelt a helyiség, és mindenki áhítattal hallgatta az énekeket.

Az előadást követően kint, főzés közben beszélgettek jóízűt a felnőttek, és játszottak az apróságok. Az idő remek volt, a nap sütött és kellemes volt a levegő. Este 7 óra táján mindenki összegyűlt a kis templom melletti épületben, és a hosszú asztalok köré ülve együtt vacsoráztak. Nagyon finom volt a pörkölt, jó étvággyal evett a kis csapat.

A rendezvény természetesen nem ért véget a vacsorával. A finom falatok után mindenki kiült a levegőre és nagyokat beszélgettek, játszottak a gyerekekkel. Késő este volt, mire mindenki nyugovóra tért.

A falunap hangulatát idéző fotógaléria: