Dóri és Anna portré fotózása

Pár napja keresett meg Adri, egy évek óta nem látott gyermekkori ismerősöm, azzal a kéréssel, hogy készítsek a lányairól egy-egy portrésorozatot. Izgalommal készültem a találkozásra, hiszen a fotózásra Baján került sor, ahol jómagam is felnőttem. Ismerem a város és környéke minden zegét-zugát, tudtam, hogy számtalan fotózáshoz ideális hely közül választhatunk. Amire viszont én sem számítottam…

Dóri és Anna (Portré fotózás - www.foto-graf.hu)

Hogy a fotózás mindenki számára felejthetetlen lesz, már a találkozáskor eldőlt. Először is meglepett, hogy az én gyermekkori szomszédomnak milyen nagyok lettek a lányai! Dóri és Anna, mindketten kisnagylányok, tizenéveik elején járnak. Koruknál és természetüknél fogadva nyíltak, bájosak és érdeklődőek. A gyors bemutatkozás után pár perccel már be is álltak egy színesre firkált fal elé, ahol az első képeket elkészíttettük.

Az első pár képhez mindig olyan helyszínt választok, ahol a modellek részéről nem szükséges a túlzott „munka”, hiszen az első fél óra még inkább az ismerkedésé. A lányoknak időt adott egy kis oldódásra, a fotósnak pedig arra, hogy felmérje modelljeit. Ez azért fontos, mert így készülhetnek igazán kedves, a modellek valódi énjét feltáró fotók. A két lányka dolga az volt, hogy adják önmagukat, az enyém pedig az, hogy önfeledt, kedves pillanataikat megörökítsem. Mivel most találkoztunk először, kezdetben olyan képeket készítettünk, melyeken Dóri és Anna mindketten szerepelnek.

Dóri és Anna (portré fotózás - www.foto-graf.hu)

A testvérek nagyon jókedvűen és vagányan pózoltak, könnyeden és örömmel tettek eleget a kéréseknek. Olyannyira belemerültünk a fotózásba, hogy a sok-sok elképzeléshez végül kevésnek találtuk a helyszínt.

Ekkor jött az ötlet, hogy menjünk ki a család lovastanyájára, hiszen mindkét lány imád lovagolni, idejük nagyrészét is itt, a lovak közt töltik. A kapun belépve már tudtam, hogy ennél szebb és barátságosabb helyszínt nem is találhattunk volna. A lovak, a tanya hatalmas tujái, a gondozott zöld gyeptakaró, a rendezett szalmabálák, lószerszámok, traktorok és egyéb kellékek, mind-mind ideális környezetet (fotós szemszögből pedig tökéletes hátteret) teremtettek a portréfotózáshoz.

Dóri (portré fotózás - www.foto-graf.hu)

A lányok végig felszabadultan és otthonosan mozogtak, bizonytalanságnak és fáradságnak jelét sem mutatták. Alig-alig akartuk tudomásul venni, hogy bizony ránk esteledett, az elképzelt portrékhoz már nincs megfelelő fény. Mivel ennyire lelkesek voltak, megbeszéltünk másnapra is egy találkozót.

Másnap a megbeszéltnél mindenki korábban érkezett, hiszen mindannyian nagyon vártuk már a folytatást. Anna és Dóri már készültek és fotózáshoz öltözve vártak … Hát ezt sem hagyhatom szó nélkül, hiszen a modellek lelkesedése nagyon sokat adott a fotózáshoz! A testvérek közül Dóri a szelid és kicsit visszahúzódóbb típus. Hosszú, hófehér ruhájában – mintha egy meseszép tündér lépett volna közénk. Ellenben Anna, akinek szemeiben egyfolytában ott a huncutság, kockás inget, laza farmernadrágot, western csizmát és western kalapot választott – az Ő személyében egy belevaló, gyönyörű „cowgirl” társaságát élvezhettük. A fotók készítése során végig önmagukat adták, könnyed hangulatban telt a fotózás.

Anna (portré fotózás - www.foto-graf.hu)

A munkát nem csak mi élveztük, alighogy elkezdtünk fényképezni, egy lelkes kis csapat vett minket körül, akik érdeklődve és lelkesen szemlélték az eseményeket. Összegezve, a fotózás nagyon jól sikerült. Kedvező volt az időjárás, gyönyörű a helyszín, csodálatosak a lányok – tényleg öröm volt velük dolgozni! Valóban remekül éreztük magunkat, ez a fotókon is jól látszik. Mindannyian élveztük és becsülettel végigdolgoztuk a – mint később kiderült – majdnem 8 órás fotózást. A képeket látva is mind úgy gondoljuk, sikerült megörökítenünk és hűen visszaadnunk mindkét hölgyemény jellemét, életkoruk sajátos hangulatát. Ezek a pillanatok örökre megmaradnak, és évek múlva, a képeket nézegetve a lányok majd mosolyogva (és büszkén!) emlékeznek vissza arra, hogy milyenek is voltak 2012 nyarán.